Bábel

      Azt sejtettem, hogy sokszínű nyelvi közegbe fogok érkezni, hiszen lakótársaim és részben projekt-társaim Angliából, Görögországból és Olaszországból valók. Idő közben kiderült, hogy Laura walesi és ismeri az ősi keltával rokon nyelvet, Zusepe Szardíniából való és anyanyelve nem olasz, hanem a spanyollal rokon szárd. Így ő a az ismerős spanyol lányokkal spanyolul beszélt, a másik olasz sráccal olaszul,  mi a többiekkel egymással angolul és mivel Törökországban vagyunk, a napi életben a török nyelvvel találkozunk. Nem csoda, hogy pár napon belül bábeli zűrzavar alakult ki a fejemben, de minden a megszokás kérdése, azt hiszem az első kritikus egy-két hét után már túl vagyok a nehezén. Talán az sem meglepő ebben a helyzetben, ha a felajánlott spanyol nyelvtanfolyamot elutasítottam, hiszen bőven elegendő most a törökre és az angolra fókuszálni és egyébként sincsenek terveim Spanyolországban hiszen onnan is mindenki menekül...Summa sumarum, nagyon meglepődtem, mikor a többiek szavaiból ugyanazokat a problémákat véltem kihallani, mint Magyarországon tapasztalhatunk, úgymint munkanélküliség, szegénység, vagy a jövőkép hiánya. Továbbá rendkívül érdekes, hogy többen a projekt után itt telepedtek le, meséltek egy olasz lányról is, hogy talált munkát, szóval ott tart ma az EU, hogy ide (is) menekülnek a fiatalok, természetesen ehhez a török nyelv elsajátítása elengedhetetlen.

Sikeres landolás, lángoló fogadtatás

       A sikeres Budapest-München-Ankara utazás után, sajnos nem tudom megkerülni, hogy ne hozzam szóba az időközben kialakult törökorszagi tüntetéseket, amit csak a 2006-os budapesti állapotokhoz tudnék hasonlitani. Habár már jó ideje folyamatos információkat kaptam a helyi politikai helyzetről, ennek részleteit egyenlőre nem szeretném taglalni. 
      Megpróbálom tehát az objektiv eseményeket és az általam készitett felvételeket közreadni, hiszen a képek magukért beszélnek. Érkezésünket követően a taxiból lángoló utcák, ordibálva örjöngő csoportok fogadtak bennünket...

 ez sajnos egy elmosódott kép, de talán érthető, tekintettel az adott körülményekre

       

        Igazából aki nem ment ki éjjel a tüntetési helyszinekre, biztonságban érezhette magát. Láttunk több száz fős csoportokat is vonulni, kezükben (s főleg a nők kezében) fazekakkal és serpenyőkkel, melyekkel szinte apokaliptikus hangzavart hoztak létre, a férfiak egy része pedig kukákat borogatott, felgyújtva a szemetet, barikádokat emeltek a forgalmas kereszteződésekben. Akik pedig nem mentek le a tömegbe, otthonaikban csaptak zajt és a lakásukban lévő villanyégőket egész éjjel fel-le kapcsolgatva adtak hangot elégedetlenségüknek. 
        Megjegyezném, a nők és a fiatal lányok itt sokkal aktivabbak a politikában, mint Magyarországon. 

 nappali utcakép a Kizilay tüntetési gócpontnál

                                         

Készülődés!

Azon túl, hogy egyszer már kis híján kútba esett ez a projekt, mégis reménykedem benne, hogy hamarosan, szinte egy héten belül Ankarában találom magam, Törökország fővárosában. Szó szerint minden az utolsó pillanatban lett elindítva, intézve, jóváhagyva, egy felől jó, hogy nem sokáig húzódik a dolog, másfelől még nagyobb nyomás nehezedik a kötélidegekre, de ha összejön, mindenképp megéri...

Fél év Ankarában és környékén, egy EU-projekttel, álomnak hangzott volna nemrég és most könnyen valóra válhat.